A gázkészülékek karbantartásának fontossága

Általánosságban megfigyelhető, hogy minden évben az őszi időszak beköszöntével a gázkészülék szerelő szakemberek feladatai jelentős mértékben megnövekednek. Sajnálatos módon ugyanis az üzemeltetők többsége csak az első hidegebb napokon gondolkodik el azon, hogy itt lenne az ideje az éves karbantartási munkálatok elvégzésének. Jó lenne azonban, ha mindenki jó előre és gondos odafigyeléssel felkészülne a hideg időszakra. Lehetőleg már a nyár végén, vagy kora ősszel érdemes szakembert hívni és vele ellenőriztetni készülékeinket, illetve a fűtési rendszereinket. Gondoljunk csak arra, hogy akár már szeptemberben is előfordulhatnak éjszakai fagyok, amelyek miatt szükségessé válhat otthonunk felmelegítése.

A fűtési időszak megkezdésével a televíziós híradásokban, az újságokban és plakátokon is figyelmeztető felhívásokat láthatunk, olvashatunk, melyek főleg a szén-monoxid mérgezés megelőzéséről tájékoztatnak. Bár kétségkívül a biztonság a legfontosabb tényező, de azért nem árt azt sem megemlíteni, hogy a megfelelően működő gázkészülékekkel takarékosabb üzemeltetést érhetünk el, hiszen nem kell attól tartanunk, hogy több gázt használunk el, mint amennyire valójában szükség lenne normális égés mellett. Ha elhanyagolt, rendszeresen nem ellenőrzött gázkészülékünk van otthon, akkor az energiafogyasztást figyelembe véve akár 5-10%-os többletköltségre is számíthatunk és ez bizony nem elenyésző arány. Ha pedig a karbantartás hiánya miatt a gázkészülék meghibásodik, az anyagi kár mellé még kellemetlen didergés is társul, ami a hiba nagyságától függően akár napokig is eltarthat.

Miből is áll a gázszerelő ellenőrző munkája?

  • Első lépésként nagyon fontos az égő, valamint a hőcserélő állapotának ellenőrzése és a szükséges tisztítások elvégzése. A poros hőcserélőket általában elegendő száraz ruhával áttörölni, vagy esetleg porszívóval megtisztítani. Amennyiben viszont a hőcserélő bekormolódott, megfelelő oldószer használatával történő alaposabb mosásra van szükség.
    Az égők megtisztítása nem szokott különösebb problémát okozni. Amire mindenképpen figyelni kell, hogy az égővel együtt kiszerelhető fúvókasor esetében ellenőrizve legyen, hogy a légáram szabadon végig tud-e haladni az égő keverőcsöve és a fúvóka között. Ha itt szennyeződés rakódik le, akkor az elégtelen égéshez vezethet, ami a hatásfok csökkenése mellett nagyon balesetveszélyes.
  • Következő lépésként az ion és gyújtóelektróda tisztítása jön. Az elektródák felületére gyakran oxidréteg tapad, amelyet el kell távolítani.
  • Ha olyan kombi készülékkel rendelkezünk otthon, amely nem csak fűtésre szolgál, hanem a melegvíz előállításáért is felel, karbantartó munkálatokra nem igazán van szükség. Bármilyen jelentéktelennek tűnő meghibásodás észlelésekor azonban érdemes rögtön szakember segítségét igénybe venni.
  • Az ellenőrzés során nem árt, ha a szakember áttekinti azokat az alkatrészeket is, amelyek gyorsan kopnak. Ezeket bizonyos időközönként ugyanis ajánlatos cserélni. Tisztításkor ügyelni kell a vízkő és egyéb lerakódások eltávolítására.
  • A főbb elemek ellenőrzése mellett minden belső részt, például csöveket, alaposan meg kell tisztítani.
  • Ha a belső tisztítással végzett a szakember, nagyon fontos, hogy még az ő jelenlétében egy próba üzemeltetésre is sor kerüljön. Az olyan hibák, amelyeket esetleg nem vett észre, így kiszűrhetővé vállnak. A próbaüzem során a szerelő ellenőrzi az égési folyamatot, megvizsgálja a lángot, amelyből következtetni tud az esetleges égési hibákra is. A kombi készülékeknél megvizsgálja, hogy a melegvíz megfelelően készül-e el.
  • A fent említett karbantartási vizsgálatok kiegészülhetnek még egyéb ellenőrzésekkel is, hiszen a készülékek gyártói sokszor megadják, mit és milyen formában érdemes még szakemberrel megnézetni.
    Ezek a munkálatok nem vesznek igénybe túl sok időt, de sok veszélytől, kellemetlenségtől és anyagi veszteségtől óvhatjuk meg magunkat és családunkat, ha évente minimum egyszer karbantartást végeztetünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.